Vámpírnaplók:9.évad 1.rész: Pokol a békében

Pokol a békében

"Kedves naplóm,

       Mi is az a béke? Mit jelent megtalálni a végső boldogságot?

Sokáig azt hittem,hogy többé már nem látom a barátaimat,hogy  többé nem nézhetek Damon szemébe... De mint kiderült, az élet változik, nem szabad leragadni a kétségbeesésben, mindig kell kiutat találni. Itt vagyok én példának.. Az életem másról sem szólt mint tragédiák sorozatából. Rengeteg ember vére tapad a kezemhez, rengeteget ártottam másoknak. Mégis.. megadatott,hogy ismét ember lehessek.. Én, aki utoljára érdemelné meg a tettei miatt,hogy boldog legyen, mégis megkaptam. De az univerzum el is kérte az árát. Mondhatnám azt,hogy mindenki sajnáljon, hiszen 4 évig feküdtem mágikus kómában,de nem teszem. Nagyon jól tudom,hogy megérdemeltem ezt,hiszen mint mondtam rengeteget ártottam másoknak. De minden rosszban van valami jó, az enyémben az,hogy új lappal kezdhetek. Itt van egy hosszú ember élet előttem és Damon előtt, amiből megpróbálom a lehető legjobbat kihozni. Ez az én békém, annyiszor változtattam a békét pokollá.. Itt az ideje a poklot békévé alakítani."      

-Jössz Elena? kérdezte Caroline.

-Igen persze, ne haragudj csak leültem egy picit  írogatni.

-Te ne haragudj rám.. Még csak 2 napja ébredtél fel én pedig már itt nyaggatlak a hülyeségeimmel..

-Nem nyaggatsz, sőt jól teszed,hogy megpróbálsz kirángatni.. Csak tudod nekem ez annyira hihetetlen számomra,hogy itt vagyok.. Az a 4 év annyira hosszú volt. 

*Caroline oda megy és szomorú arccal megöleli Elenát*

-Nagyon hiányoztál... Mondta könnyes szemekkel.

-Elmegyek elintézem a visszairatkozást az egyetemre.. Velem jössz?

-Nem bánod ha nem megyek..? El kellene intéznem valamit..

-Rendben Caroline,akkor később találkozunk.

*Stefan sírjánál*

-Miért? Miért hagytál itt? Annyira hiányzol.. Soha nem foglak elfelejteni.. Mondja Caroline potyogó könnyekkel az arcán.

-Caroline? Te mit csinálsz itt? 

-Bonnie? Te mit csinálsz itt? Azt hittem,hogy te már rég a repülőn vagy és úton vagy Európa felé.

-Úgy is volt.. Elindultam, de úgy éreztem valami hiányzott.. A búcsú.. Nem tudtam volna úgy elmenni,hogy nem búcsúzom el Stefantól.. Amit velem tett.. az elfogadhatatlan volt.. egy darabig. De mint mindenkinek, nekem is meg kell tanulnom megbocsájtani. És sajnálom,hogy Stefannak már nem mondhatom el személyesen,hogy megbocsájtok. Mondja Bonnie könnyes szemekkel.

*Caroline megöleli Bonniet*

*Eközben az egyetemen* 

-Olyan furcsa 4 év után újra itt lenni..

-Elena,örülök hogy látlak.

-Alaric?Te még mindig itt vagy? 

-Nos, ez az utolsó évem itteni tanárként. Tudod, szeretnék egy iskolát nyitni az olyan gyerekeknek mint Lizzie és Josie.

-Sok sikert hozzá..  Megpróbálok én is segíteni amiben tudok.

-Köszönöm Elena.. Jól fog jönni.

-Hát itt vagy.. Szólalt meg egy hang Elena háta mögött.

-Damon. Mondtam,hogy egyedül is el tudom intézni a dolgokat..

-Nem azért vagyok itt... Elena.. Haldoklom...

-Micsoda??? Kérdezte Elena meghökkent arccal.

                                     folytatása következik...